Nagyon izgalmas időszakot élünk most a világban, hiszen tegnap volt az amerikai elnökválasztás, viszont a korábban jósolt teljes demokrata győzelem esélye egyre kisebbnek tűnik, sőt, a mostani állás szerint Donald Trumpot újraválaszthatják. Természetesen a piaci szereplők is árgus szemekkel figyelik a választási eseményeket, viszont Jani Ziedens, 30 éves tapasztalattal rendelkező befektető szerint teljesen mindegy ki nyeri a választást, és megosztott egy stratégiát, amellyel le lehet kereskedni a választás utáni első kereskedési napot.
Alaposan megmozgatta a világ részvénypiacait az amerikai elnökválasztás, ma hajnalban a vezető határidős részvényindexek hevesen reagáltak az amerikai voksolásról érkező hírekre.
Az amerikai elnökválasztás még annál is sokkal izgalmasabb, mint azt előzetesen várni lehetett. Egyelőre nem érdemes előrejelzésekbe bocsátkozni, azt azonban megnéztük, hogy mit gondolnak a piaci elemzők az elképesztően feszült elnökválasztási versenyről.
Tegnap emelkedni tudtak az amerikai tőzsdék, és az emelkedés átragadt az ázsiai piacokra is. A nap legfontosabb eseménye az amerikai elnökválasztás, a versenyben jelenleg Biden győzelmét árazza a piac. Az európai tőzsdék pluszban nyitottak, és mindhárom nagy amerikai index emelkedett a nyitásban, és a jó hangulat kitartott egész nap, masszív pluszban zártak az indexek.
A befektetők egy része aggódik amiatt, hogy az amerikai elnökválasztás hogyan fogja befolyásolni portfóliója teljesítményét. Donald Trump is arra figyelmeztet, hogy összeomlik a tőzsde, ha Joe Biden nyeri az elnökválasztást, holott a statisztikák szerint a választásoknak ritkán volt tartós hatása a részvényárfolyamokra.
Nyakunkon az amerikai elnökválasztás, Donald Trump republikánus elnök és Joe Biden demokrata jelölt indulnak ma az elnöki tisztségért. Az elnökválasztás sok szempontból egyedi - a levélszavazatok miatt szinte biztos, hogy csak később tudjuk meg az eredményt, a tőzsdéken is kimondottan turbulens napokra számíthatunk. Cikkünkben megnézzük, hogy hogyan szerepeltek a tőzsdék ezen a jelentős napon négy éve, illetve néhány neves befektető és hedge fund menedzser stratégiáját vázoljuk, megvizsgáljuk, mire számítanak a profik.
A befektetők egyre inkább demokrata győzelemre számítanak a ma megrendezésre kerülő amerikai elnökválasztáson. A teljes győzelemmel nem csak Biden győzi le Trump-ot, hanem a demokraták többséget szereznek a szenátusban is. Egy esetleges újraszámlálás esetén hosszabb távon velünk maradhat a bizonytalanság, felértékelődhetnek az olyan menekülő devizák, mint a japán jen, amelyet az alacsony kamatkörnyezet is támogat.
A JP Morgan részvénystratégája, Dubravko Lakos két hónappal ezelőtt összeállított egy Biden- és egy Trump-kosarat. Az azóta eltelt időben a Biden-kosár 4,5 százalékkal került feljebb, míg a Trump-kosár 16 százalékot esett, így nem kérdés, hogy a piac jelenleg Biden győzelmét árazza. Megnéztük, pontosan melyek azok a szektorok, amelyek Biden győzelme esetén tovább száguldhatnak, és melyek azok, amelyek Trump győzelme esetén értékelődhetnek fel.
Turbulens időszak volt a múlt hét a tőzsdéken, részben a koronavírus miatti korlátozásokkal kapcsolatos aggodalmak következtében több nap is csúnya esést láttunk, azonban hétfőn fordulat állt be, Ázsiában kedvező makroadatokat követően emelkedtek a tőzsdék, Európában pedig kezdetben mérsékelt elmozdulással indult a kereskedés, majd a nyitástól távolodva egyre feljebb kerültek a vezető indexek, részben itt is a kedvező makrogazdasági adatok fűtötték az optimizmust. A tengerentúli tőzsdék szintén emelkednek a hétfői kereskedésben, a Dow és az S&P pluszabn zárt, a Nasdaq enyhe visszaeséssel zárta a napot.
Teljesen más gazdasági környezetre kell felkészülniük a befektetőknek attól függően, hogy Donald Trump vagy Joe Biden nyeri az amerikai elnökválasztást, hiszen eltérő pályán haladhat a gazdaság az adók, kormányzati kiadások, de a kereskedelmi megállapodások terén is. Jelenleg Biden esélyesebb a közvéleménykutatások szerint, de a csatatér államokban szoros a verseny, amely már 4 évvel ezelőtt is sikert hozott Trump számára. A piacnak a legrosszabb hír egy megtámadott végeredmény lenne, melyben a bizonytalanság hosszabb távon is fennmaradna.
A pénteki kereskedést ismét a kockázatkerülő hangulat jellemezte, ezt láttuk ma az ázsiai tőzsdéken is. Bár Európában jelentősebb eséssel indult a nap, a vártnál jobb gazdasági adatok némi optimizmusra adtak okot, így a vezető indexek ezután sikeresen ledolgozták a korábbi mínuszok egy részét. A tengerentúli tőzsdéken is esést látunk pénteken, amelyet részben a március óta tartó emelkedést vezető technológiai cégek gyorsjelentései váltottak ki.
A Nobel-díjjas Robert Shiller és kollégái 2001 óta mérik a befektetők tőzsdei összeomlástól való félelmét, és a begyűjtött adatok alapján létrehozták a U.S. Crash Confidence Indexet, amely azt mutatja meg, hogy a piac mennyire tart az összeomlástól. A jelenlegi állás szerint még soha nem tartottak annyira a befektetők egy tőzsdei összeomlástól mint most, de ez valójába nem jelent rosszat, sőt, ez igazából egy kedvező hír, mert az index valójában kontraindikátorként működik.
A vezető amerikai részvényindexek a tegnapi nagyobb esés után ma emelkedéssel nyitottak, ebben szerepet játszik a heti új segélykérelmek kedvező alakulása, március óta nem volt ilyen alacsony a számuk. Másrészt a harmadik negyedéves GDP adatok is pozitív meglepetést okoztak, évesített alapon 33,1 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság. A jobb tengerentúli hangulat pedig kissé feljebb húzta az európai részvényindexeket is, de a koronavírus-járvány súlyosbodása továbbra is rányomja a bélyegét a tőzsdei teljesítményekre.
Ismét csúnya esést látunk a tőzsdéken, amely elsősorban annak tudható be, hogy a járványhelyzet egyre súlyosabb Európában és az Egyesült Államokban is. Németországban szigorú korlátozásokról döntött a kormány, az európai és az amerikai tőzsdék is nagyot estek ma.
Az elmúlt napok lejtmenete után ma begyorsult az esés, Jim Cramer szerint jó lenne részvényeket venni, de most nehéz, mert egyszerűen mindenki fél a friss koronavírus-számok miatt.
Az elmúlt napokban begyorsult az esés a világ tőzsdéin, a korrekciót elsősorban a járványhelyzet romlása okozta, egyre több piaci szereplő árazza azt, hogy a járvány tartósan velünk marad, gazdasági hatása pedig az újabb korlátozó intézkedésekkel a korábban vártnál hosszabban tartó és súlyosabb lehet. Csak hab a tortán, hogy hamarosan elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban, az eseménnyel kapcsolatos bizonytalanság is nyomás alatt tartja a tőzsdéket. Megnéztük, mik az okai az esésnek, és meddig tarthat a lejtmenet a fontosabb részvényindexekben.
Megszólalt Mark Mobius, a neves befektető a CNBC „Squawk Box Europe” műsorában kedden. A Mobius Capital Partner alapítója elmondta, hogy a jövő keddi amerikai választások „nagy hatással lehetnek a piacokra” és akár komoly esések is következhetnek. A befektető figyelmeztetett, hogy az S&P 500 indexben egy dupla csúcs alakzat formálódik, amely alapvetően egy negatív jelnek tekinthető a részvénypiac szempontjából.
Az amerikai elnökválasztás véghajrájában vagyunk, a választásokig már csak valamivel több, mint egy hét van hátra. Az indexeknek a hétfői esések után nagy emelkedést kell mutatniuk a statisztika szerint, melyet a CFRA Research tett közzé. Arra jutottak, hogy 1944-ig visszamenőleg vizsgálva,hogy az elnökválasztást megelőzői 8 naptári napon az S&P 500 19-ből 17szer emelkedett, így statisztikailag majdnem 90 százalék esély van arra, hogy emelkedést látunk az előttünk álló időszakban. A kutatás szerint 1928 óta 87 százalékban a hivatalban lévő elnök nyert, ha az S&P 500 a választást megelőző 3 hónapban pozitív hozamot ért el, és jelenleg pozitív tartományban tartózkodunk.
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, amely részben a koronavírusos esetszámok növekedésének tudható be, az USA-ban az elmúlt két nap rekord új esetszámokat jelentettek, de Franciaországban is csúcson járt a napi új fertőzöttek száma a hétvégén, a spanyolok pedig szükségállapotot hirdettek. Elsősorban a járványhelyzet romlásának betudhatóan csúnya esést láttunk ma az európai tőzsdéken, a DAX kifejezetten gyengén teljesített ma, amely részben magyarázható az SAP zuhanásával. A rossz nemzetközi hangulat Amerikára is átragadt, a nyitástól távodolodva pedig egyre csúnyább esést látunk a tengerentúli tőzsdéken is, a Dow a kereskedés egy szakaszában több mint 950 pontot veszített az értékéből, záráskor azonban már csak 650 pontos pontos esést mutatott.
Miért romlott el a hangulat a tőzsdéken?
Közel egy hét múlva, november 3-án tartják az elnökválasztást az Egyesült Államokban, a választás kimenetele egyelőre bizonytalan, mert bár a demokrata kihívó, Joe Biden előnye relatíve nagy, ha a reprezentatív közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor november 3-án sima Joe Biden-győzelem jöhet, azonban sok múlik azon, hogyan szerepelnek a republikánusok és a demokraták a csatatér-államokban, és a rejtőzködő (Trump-)szavazók is megfordíthatják a küzdelmet. A piaci szereplők nagy része volatilis napokra számít a tőkepiacokon, sokan fedezékbe vonulhatnak, ennek is betudható a részvénypiaci esés.
Tovább romlott a járványhelyzet az Egyesült Államokban és Európában is, több országban újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be. Az USA-ban és Franciaországban is új rekordszinten a napi új fertőzöttek száma, Spanyolországban vészhelyzetet hirdettek ki.
Továbbra is sok a bizonytalanság a következő körös amerikai gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatban, nem közeledett a demokraták és a republikánusok álláspontja, nagy valószínűséggel már csak az elnökválasztást követően jöhet megegyezés.
Folytatódik a Brexit-saga: továbbra sincs megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, ezért szerdáig Londonban marad Michel Barnier az EU főtárgyalója.
A hangulaton nem javít, hogy az egyik legnagyobb európai technológiai vállalat, az SAP 2023-ig kihívásokkal számol, és drámai átalakulást lát a piacán. A vállalat valamivel a várakozások alatt teljesített a harmadik negyedévben, és törölte a középtávú, marzsokra vonatkozó előrejelzését.